A titkos kertemben
a tökéletes virágot keresem,
s talán a szívekben
a tökéletes világot meglelem.
Elesek és felkelek,
megsebeztek, ám szeretek;
elültetted a magot és
reménykedsz, hogy kikelek.
Akad-e felhő, lesz-e eső?
S mivel nincs tető,
eltűnődöm, mikor bújok elő,
akad még elég erő?
Ha a szivárványt meglátom,
lesz-e barátom?
S ha a szárazság elhervaszt,
kapok tőled vigaszt?
Egy rózsa tövis nélkül,
Egy illat, csalódás nélkül,
Egy szerető megvetés nélkül.
Megcsókolt az eső,
s a nap sugara is oly merő,
ám mégis száraz erő,
s égő szenvedélye perzselő.
Egy szirom nincs letépve,
ám a rügynek vége;
elszáradt hát a tavasz éke,
nincs többé béke.
Jönnek-mennek, rám lépnek,
félve élek, félve kérek,
mélyen belül lassan vérzek,
értetlenül nézek, érzek.
A titkos kertemben
a tökéletes virágot keresem,
s talán a szívekben
a tökéletes világot meglelem.
H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)