Láz.                                      Hullámzó kedélyek.
Fény.                                        Jéghideg könny.
Ragyogás.                                   Erő és harmat.
Erő és zamat.                                      Csillanás.
Égető fájdalom.                                       Csepp.
Lángoló szenvedély.                                      Ár.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Ágas-bogas tarkabarka,
Bűvös-bájos irkafirka;
Szövés-fonás színe-java,
Imitt-amott se füle, se farka!
Hányt-vetett terefere,
Betűről betűre cserebere.
Szedett-vedett locsi-fecsi,
Félig-meddig testi-lelki.
Ügyes-bajos töviről hegyire,
Teng-leng annyira-amennyire.
Apró-cseprő hipp-hopp,
Toldozott-foltozott tipp-topp;
Zengő-bongó csip-csup,
Kénytelen-kelletlen itt-ott!

Teddide-teddoda tetőtől-talpig,
Széltében-hosszában egytől-egyig;
Girbén-görbén csetlik-botlik,
Ímmel-ámmal hányódik-vetődik!
Szegről-végről kriksz-kraksz,
Hókuszpókuszos ripsz-ropsz.
Folyton-folyvást sürög-forog,
Térül-fordul, tipeg-topog.
Unos-untig hercehurca;
Tárva-nyitva vége-hossza!
Időről-időre, óráról órára,
Percről percre, szájról szájra;
Csengő-bongó ének-zene,
Édes-bús fehér-fekete!

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Félek a félelemtől,
félek az egyedülléttől,
félek a nagy betűs élettől.

Félek amíg élek…
Lapulok a sötétben
s olykor sírva kérlek:
ne hagyj magamra
a bajban, a bánatomban,
a világ háborúiban,
a betegségben,
a szegénységben
az éhségben…
a halál pusztító
feketeségében!

Félek a félelemtől,
félek a gonosz lelkektől,
Istenem, félek egyedül…

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Senki se lát az utcán,
senki se válaszol
a kérdéseimre igazán.
Senki se szeret,
senki se nevet,
senki se fogja a kezem,
úgy mint egy pici gyerek.
Sikoly hagyja el az ajkam,
hangom szerteszáll halkan -
senki se hallja bánatom,
nincs többé nyugalom;
se éjszakám, se nappalom.
Senki se vár…
…és senki se keres.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

A szeretet az mi éltet,
mi feledteti a félelmet;
mert bármelyik percben
megeshet, hogy valaki
újra megszeret.

A szeretet sosem téved,
hisz táplálja az érzelmet
a szívben, a végtelen térben,
a szerelmes tekintetek
mélykék szemében.

A szeretet egy igaz ének,
meghallgatod ha megkérlek?
Szétárad s élteti a népet,
dúdolva fest egy képet,
s a dallama repül felétek.

A szeretet maga az élet,
hisz éltet engem s téged;
mert egyedül lenni vétek
mikor te is érzed, hogy
szeretnéd ha szeretnének.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Már sokszor megmásztam az élet fáját,
ám sokszor leestem róla s letörtem ágát.
Már sokszor megcsodáltam a koronáját,
s az idő múlásával színes levelei hullását.

Már sokszor megnyestem az élet fáját,
s ápoltam bimbózó rügyeit s virágát.
Már sokszor megöntöztem az élet fáját,
érleltem gyümölcseinek édes zamatát.

Ám egy párszor kivágták már az
életem kiszáradt fáját,
a lelkem viharában megtépázott
kopaszodó koronáját;
Ám új nap virradt s az eső után,
a remény virágzik e fán!

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Az élet rövid,
a hazugságból az igazságot szövik.

Az élet rövid,
s pillanatok alatt a darabjaira törik.

Az élet rövid,
s mielőtt még észrevennéd elszökik.

Az élet rövid,
s mégis az emberek egymást ölik.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Alfa és Omega,
A kezdet és a vég,
Az első és az utolsó,
Születés és elmúlás.

Kevés és sok az élet,
Keserves ellentétek.

Semmi sem teljes,
Semmi sem biztos,
Semmi sem pontos.

Kevés és sok az élet,
Keserves ellentétek.

Hitetlenül hiszek,
Találok és keresek,
Elbukok és felkelek,
Gyűlölök és szeretek.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

A titkos kertemben
a tökéletes virágot keresem,
s talán a szívekben
a tökéletes világot meglelem.

Elesek és felkelek,
megsebeztek, ám szeretek;
elültetted a magot és
reménykedsz, hogy kikelek.

Akad-e felhő, lesz-e eső?
S mivel nincs tető,
eltűnődöm, mikor bújok elő,
akad még elég erő?

Ha a szivárványt meglátom,
lesz-e barátom?
S ha a szárazság elhervaszt,
kapok tőled vigaszt?

Egy rózsa tövis nélkül,
Egy illat, csalódás nélkül,
Egy szerető megvetés nélkül.

Megcsókolt az eső,
s a nap sugara is oly merő,
ám mégis száraz erő,
s égő szenvedélye perzselő.

Egy szirom nincs letépve,
ám a rügynek vége;
elszáradt hát a tavasz éke,
nincs többé béke.

Jönnek-mennek, rám lépnek,
félve élek, félve kérek,
mélyen belül lassan vérzek,
értetlenül nézek, érzek.

A titkos kertemben
a tökéletes virágot keresem,
s talán a szívekben
a tökéletes világot meglelem.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)

Színes kavalkádok a reggeli dérben,
Könnyező füzek hajlanak a mélyben;
S mint a múló románc egy levélben,
Mosolyod oly keserű az őszi kéjben.

A szíved hangját hallom a szélben,
S a szálló levelek zengnek az éjben;
Hűvös hajnal ébred a ködös fényben,
Szürke gémek tovatűnnek az égen.

Az álomittas természet keblében,
Szélfútta erdei ösvények berkében,
S az avarszagú mélabúk kertjében,
Elpihen a lélek az ősz csendjében.

H. G. Robert (Hamar Gergely Róbert)